Érzelmeink tükrében

Gyermekként még jól érzékeltük saját magunkat.

Ha éhesek voltunk ettünk, ha álmosak voltunk aludtunk, ha szeretetre vágytunk akkor bújtunk, ha boldogok voltunk nevettünk, ha szomorúak akkor sírtunk. Őszintén éltünk, kapcsolatban önmagunkkal és az érzéseinkkel.

Most mi történik velünk?

Átírom akkor mindezt felnőtt korra:
Eszünk ha van időnk, ha álmosak vagyunk ébren tartjuk magunkat kávéval, ha szeretetre vágyunk pótlékokat keresünk pl. csoki, vásárlás,ital, stb., ha boldogok vagyunk elrejtjük, ha szomorúak vagyunk nevetést erőltetünk. Nem járok messze ugye?

Tényleg milyen jó kapcsolatban is vagyunk önmagunkkal és az érzéseinkkel…
Már nem tudunk azok lenni, akik vagyunk. Elfelejtettük mit éreztünk, mit akartunk, hogy akartuk.

Játszunk egy játékot, manipulálunk, azt hisszük ez vezet jóra. Becsapjuk és áltatjuk saját magunkat és környezetünket, valódi arcunkat már nagyon ritkán láttatjuk és egy állandó álarc mögött rejtőzünk. Ha kapunk egy hírt valakiről vagy nézeteltérésünk támad valakivel a közvetlen környezetünkben, akkor jönnek a meglepetések! Nahát, nem is gondoltam volna róla, hogy:
tud főzni, szeret énekelni, ilyen jószívű, ennyire gonosz, milyen rosszindulatú, ilyen pletykás…
általános ez a reakció ha valamit hallunk egy ismerősről, kollégáról, osztálytársról vagy barátról.
Mert nem a valódi az arcát mutatta.

Vagy azért mert maga az illető sem tudta ezt vagy azt magáról, de még inkább azért mert tudatosan elrejtette, félt megmutatni valódi arcát.
Mert mi lesz ha kiderül, megtudják, meglátják…? Akkor nem fognak elfogadni, nem fognak szeretni, elfordulnak tőlem… pedig dehogy! Mindenki az őszinteséget értékeli, és az emberek sokkal együttérzőbbek mint gondolnánk!

Folyton álarcban lenni roppant fárasztó.

álarc

Kevesebb energiaráfordítást és jóval nagyobb szabadságot jelent vállalni érzéseinket, tulajdonságainkat. Érdekből, tartósan úgysem sikerülhet mást mutatni. Az óriás nem játszhatja a törpét! Guggolhat sokáig de elfárad a lába és előbb-utóbb fel fog állni. A törpe nem játszhatja az óriást, mi van ha kitörik a hokedli lába? Mindenki legyen az, ami.
Amilyennek született, ami képes és tud lenni teljes szívéből. Ne akarjon cégvezető lenni az, akinek nincs meg a tudása, vagy fél a döntések meghozatalától , nem látja át a folyamatokat és a következményeket. Inkább legyen egy jó team része és legyen hasznos alkalmazottként és fogadja el azt amit az élet adott neki. Végül is kinek jó az ha senki sincs a helyén csak mindenki azt játssza mintha ott lenne? Ki szeretne olyan cégnél dolgozni, ahol van egy alkalmatlan vezető és bizonytalanná tesz mindenkit aki ott dolgozik? Vajon összeomlik a cég 2 hónapon belül vagy van még talán 3 hónapunk?

Mindenki élje meg azokat a tulajdonságait amelyek a sajátjai. A nyuszi ne akarjon róka lenni. Nőjünk fel önmagunkhoz! Nem árt hozzá az önismeret!

(Life-coaching módszereivel könnyen és hatékonyan a célokért,
részletek a Coaching menüpontban)